Múlt vasárnap török támadással kellett szembenéznie a bakonyi gárdánknak, de a jobb taktikai- és erőviszonyoknak köszönhetően sikeresen visszavertük azt.
Bár a meccset nem láttam, mivel épp utaztam, az eredményt figyelemmel követtem, és örültem, mikor azt láttam győztünk, és bosszankodtam a negatív hangvételű megnyilvánulások miatt. Természetesen amint tudtam, visszanéztem felvételről, és a meccs képének egészét tekintve, jobban átlátom, mi is volt a helyzet, az utólagos pesszimista véleményekkel akkor sem értek egyet.
Természetesen mi szurkolók annak örülünk, ha jól, sőt remekül játszik a csapat, minden klappol, de – és itt jön a számomra mindig fontos „de” – a Fiúk is emberek, hibázhatnak, és nem tudnak, sőt nem is kell mindig tökéletesen játszani. Nem hiába mondják gyengébb csapat ellen sokkal könnyebb bealudni, lelassulni. Be is bizonyosodott. De emberek, GYŐZTÜNK, ez számít. Ez a fontos. Bár nem „tizenvalahány”, de nem is két góllal.
Én mindig azt vallom, hogy ahogyan az éremnek is két oldala van, mindig minden másnak is – egy pozitív és egy negatív. Bár nem szabad figyelmen kívül hagyni a negatív részt, én mindig próbálom a pozitív oldaláról megközelíteni a dolgokat. Nevezhetjük ezt örök optimizmusnak, vagy bárminek. Van egy csodálatos Csapatunk, amelyet egytől egyik szuper játékosok és csodálatos emberek alkotnak. Egy csodaszép város és Aréna ad otthont a mérkőzéseknek, a játékosoknak, a szurkolóknak, vendégeknek és helybélieknek egyaránt. A Csapatunk Európa – sőt a világ – egyik legjobb gárdája. A szurkolók is méltán híresek hűségükről, kitartásukról, erejükről, és erőteljes hangjukról. Bárhol is tartott a Csapat, mindig kaptunk vidámságot, örömöt tőlük, és mi is adtunk nekik. Erőt meríthet(t)ünk a kitartásukból, harciasságukból, és ők is mindig számíthatnak a támogatásunkra. Úgy gondolom, ezek azok a dolgok, amelyek bár csekélységnek tűnnek, mégis a legnagyobb jelentőséggel bírnak. A győzelem, a siker is fontos, mert kell, de legalább ha ez megvan, akkor ne legyünk negatívak.
A meccsről szólva: 8 góllal nyertünk. Voltak hibák, de azt mondom, inkább ilyen meccsen legyenek, mint egy erősebb csapat ellen. Persze engem is bosszant, ha valami nem jön össze, az olyan hibák, amelyek amúgy nem jellemzőek, de a hibákból tanulunk, és ez leginkább jellemező a sportolókra, a Fiúkra. Kétségem sem fér hozzá, hogy őket bosszantja leginkább.
Vidáman indult a meccs a szülinapi köszöntőkkel. A fiúk rózsaszín zokniban pompáztak a mellrák elleni kampányhoz való csatlakozás jelélül. Ők a mi Fiaink! Lacika ideiglenesen más „funkcióban”, Xavi segítőjeként, ült a kispadon, de saját bevallása szerint még szívesebben játszana inkább. Egyetértünk. Várjuk vissza nagy szeretettel!
Összességében döcögősen indult a játék, aztán azért belendült. Bár nem volt 1500 hőfokú játék, de érthető is. Miért lenne, ha kevesebb is elég? Egy esetleges sérülés elkerülése érdekében jobb így. Aztán meg a gyengébb csapat és a belassulás sztorija ugye. Még az első félidőben megszületett Terza 550. gólja a Veszprém színeiben, valamint Máté 101 gólja is. A félidőben 17:12 volt az állás.
A második félidőben Mirko helyére Roli állt be, aki 50. tétmeccsén lépett pályára Veszprémben. Köszönjük Roli, még sokáig nálunk! A meccs csordogált, itt egy gól-ott egy gól, a végére aztán picit megugrott a fejetlenség. Egy mi megszereztük, ők visszavették, mi ismét megszereztük ... a labdát széria után, az 53-as számmal játszó török játékos (Döne) csúnyán elütötte Gasit ziccer közben. A bíró turkált picit a zsebében, aztán magasba emelte a piros lapot. Ezután még kétszer mi találtunk a kapuba. Az egyik gól érdekessége az, hogy egy 19 éves újonc szerezte, akit az utolsó egy percre állított be Xavi edző. Roli védése után, Chemához pattant a labda, aki önzetlenül a szélen rohanó Varjú Martin kezébe varázsolta a labdát. Martin rohant, szárnyalt és gólt lőtt. Örültek a szurkolók, játékosok, de legfőképpen ő maga. Szép volt Martin! Így állt be a végeredmény, 33:25. Könnyed hazai győzelem.
Ma azonban újabb csata várható a Balatontól északra. A német Kiel csapata érkezik. Haderejüket tekintve azt mondhatjuk gyengébbek, mint az előző években, bár még ma is találhatók nagy nevek közöttük. A szezon náluk sem indult rózsásan, a BL-ben egy zágrábi vereséggel indítottak, de aztán egyenletesebb lett a teljesítményük. A bajnokságban is volt három vesztes meccsük, a legutolsó épp a múlt héten a Löwen otthonában. A másik kettő is idegenben volt. Ha összehasonlításokba kezdünk, én kevés olyan posztot tudok mondani, – sőt igazából egyet sem – amelyen ne lennénk legalább, hangsúlyozom legalább, olyan jók, vagy inkább jobbak. Bár igen, tudjuk, most kissé megfogyva vagyunk, de bízom benne, hogy a jobbátlövő posztját is sikerül némiképp pótolni, és ha nem is onnan születik a legtöbb gólunk, lesz más olyan poszt, ahol ez helyettesítődik.
A zebrák ellen az örökös nagy csaták listáját sorolhatnánk napestig, szóval most sem számítok másra. Támogassuk hát a Csapatot gőzerővel. Mindenki PIROSBA. HAJRÁ VESZPRÉM! Mindent bele Fiúk, mindent bele szurkolók!