Csak úgy berobbant a klubvilágbajnokság a tulajdonképpeni 2. elődöntővel – az elsőt a 18 órakor kezdődő nyitóünnepség után játssza a hazai csapat (Al-Sadd) az ausztrál Sydney University Handball Club csapatával – amit ugye csapatunk játszott a brazil Esporte Clube Taubaté-val. Hogy miért robbant be?
Mert számunkra igen csak érdekesnek mondható mérkőzésre sikerült ez a mai. Bár, a működő link keresgélése miatt, az első néhány percről lemaradtam, de mikor végre egyet találtam, és bekapcsolódhattam a mérkőzésbe, úgy tűnt nem az „alap csapat” kezdett. Éppen mi támadtunk, Zeitzi lőtt a kapuba, ezzel lett 5:5. Az előzetes jóslatok közül az mindenképp bejött, hogy iszonyú gyorsak. Ha esetlegesen termetükben kisebbnek is bizonyultak a mi fiainknál, gyors lábmunkájuk kellően kompenzálta ezt. Az is látszott, – amit Ortega mester az előzetes nyilatkozatában szintén említett – hogy nem túl sok információt sikerült összegyűjteni a csapatokról. Eleinte úgy tűnt, teljesen megzavarta a csapatot ez a stílus. Az eredményjelzőn a különbség nem nőtt, egy gól volt, mikor ide, mikor oda, vagy épp egyenlő.
A 20. perctől küldte fel Ortega a „védekező magot” a pályára, ekkor a falunk szilárdabb lett, keményebben védekeztünk. Támadásban viszont még mindig érezhető volt a tanácstalanság. A 3-2-1 – es nyitott védekezésük a gyors lábakkal párosulva nem engedett túl sok megoldási lehetőséget a gólszerzésre. Ekkor kellett volna záporoznia több átlövés gólnak, de nem jöttek. Erőltettük a beállót, ez gyakran működött is, de csak ez nem volt elégséges gyógyszer a problémára. Az első félidő végén 12:12-es döntetlennel vonultak le a csapatok.
A második félidő előtt néhány perccel mosolyogva jöttek a fiúk a pályára, nem láttam rajtuk, hogy végképp tanácstalanok, sőt úgy tűnt van megoldás. A brazilok kezdték a félidőt. Mirko ott folytatta, ahol abbahagyta, védett, így 13:12-re mi vezethettünk. Aztán hetesből egyenlítettek, majd Laci révén újra vezettünk, és ez így ment tovább. Egy ide, egy oda. Az 39. percben Roli állt be a kapuba, és pumpálta fel védési mutatónkat az utolsó 20 percben. Időnként remekül összeállt a játékunk, jól ment a védekezés és a támadás is, néha viszont sikerült ismét bezavarniuk a braziloknak. Volt itt is kapkodás, rohanás, kiállítások (összesen a meccsen 5-2), kihagyott helyzetek, lerohanások, bomba gólok. 23:21-nél talán először sikerült 2 góllal elmenni, aztán 25:23-nál ismét, majd Peti lerohanása után már hárommal mentünk. Majd két perc, egy kis rohangálás, egy Roli védés és egy Zeitzi bomba után már négy volt közte (27:23). Az utolsó másodpercekben még sikerült bepréselniük egy gólt, így 27:24-es eredménnyel elkönyvelhettük az első győzelmünket.
Összefoglalva. Nem volt unalmas meccs, én azt mondom nem bánta meg, aki megnézte. Én legalábbis semmiképp. Bár nem szeretem látni, ha tanácstalan a csapatom, és nem tudja hozni a játékát, de valljuk be, ez a stílus nem mindennapi (legalábbis nekünk). Azt mondanám nem játszottak kiemelkedően, de a saját játékukat remekül hozták, amivel sikerült is zavart okozniuk. Nem ízlett nekünk annyira ez az „ízvilág”.
Mondhatnám, hogy kiegyenlített volt a játék, és részben az is volt, viszont inkább éreztem azt, hogy nem tudjuk hozni az igazi játékunk, mert az övék annyira eltért az úgynevezett „megszokottól”. Úgy gondolom erre külön gyakorolni kell, felkészülni, mert nem minden nap találkozunk ilyennel. A védekezésünk működött, mikor felállt a fal, de így is, mint a szél a legapróbb réseken, ők is mindig megtalálták a pici lyukat. Nem álltak meg akkor sem, ha nekik mentünk. Tovább passzolták, vagy bepréselték magukat a két ember között. Támadásban meg kissé kapkodtunk, néha tanácstalanságot is éreztem – vagy próbáltuk felvenni az iramot, vagy megzavart az ugyanolyan „izgő-mozgó”, néhol még kissé erőszakosnak is mondható, védekezés, mint a támadás.
A győzelem így is a mienk. Győzedelmeskedett az erőnk, a kitartásunk, és – ha picit beképzeltnek is hangzik – talán a mi taktikánk, stílusunk jobbnak bizonyult. A meccsen mindvégig volt valaki, aki szórta a gólokat (kicsit vitte a csapatot a hátán), de mégis azt mondanám, hogy inkább az összetartó CSAPAT győzött ma (is). Születtek azért átlövésgólok is. Zeitzi, Andreas és Aron is 5 gólig jutott – Arontól láthattunk pár bődületes bombát. A kapusaink is jól teljesítettek ma – Roli fogott két hetest is, Mirko meg az elején tolta meg picit a szekeret. Mindenki hozzátette a győzelemhez, amit tudott. A nyitott védekezés ellen még mindenképpen ki kell találni néhány taktikát, de úgy vélem ezután már ez is meglesz.
És még valami: a 18. percben „Veszprém! Veszprém!” kiáltásra lettem figyelmes a háttérben a nézőtérről, rá pár másodpercre – mintegy kérésére – meg is mutatták a maroknyi Veszprém szurkolót, akik ott is megmutatták, hogy kell buzdítani.
Szóval jó kis meccs volt, élvezhető, tanulságos. Következő meccsünk is legyen hasonlóan sikeres, amit holnap (09.08.) magyar idő szerint 19:00-kor játsszuk az Al-Sadd - Sidney University győztesével, és az M4 csatorna élőben közvetíti. Hurrá!
