Második meccsünket a klubvilágbajnokságon azt hiszem nem fogjuk besorolni a 100 legjobb Veszprém mérkőzés közé. Nem azért, mert annyira rosszul játszott volna a csapat, hanem inkább azért, mert az ellenfél erőviszonyait tekintve nem kellett maximumon játszani a fiúknak.

Persze mindig azt mondja a bölcs mester, hogy egyetlen ellenfelet sem szabad lebecsülni, és ez valóban így is van, viszont azért egyértelműen látszik minden ellenfélnél, hogy mekkora az az erődbedobás, ami szükséges ahhoz, hogy győzhessen a csapat.

Második ellenfelünk nem más volt, mint az Óceánia bajnok Sydney University Handball Club csapata. Semmiképp nem leírandó ez a kis csapat, már csak azért sem, mert a hírek szerint a Veszprém a kedvenc csapatuk. A lelkes fiatalokból álló csapat 1995-ben alakult, és azóta is működik olyan körülmények között, mint például, hogy az edzők nem szakemberek, a játékosok sem pénzbeli, sem pedig semmilyen más juttatásban nem részesülnek. Mindenki csupán a kézilabda iránti szeretetből játszik. Ez pedig igazán becsülendő példa. A saját honlapjukon levő leírás szerint a klub azt tudja nyújtani a tagjainak, hogy összehozza a „kézilabda mániásokat” a világ minden tájáról egy egyedülálló környezetbe, és ez valóban így is van. A csapat játékosai nem csak ausztrál nemzetiségűek, hanem vannak játékosaik Európa különböző országaiból, de még Dél-Amerikából is. Ezek az emberek oda mentek tanulni, vagy dolgozni, és a kézilabda iránti szeretetük összehozta őket. Még egyszer mondom, tényleg nagyon szép és értékes dolog ez.

A meccsről szólva pár szót. Ezen a meccsen Roli kezdett a kapuban, és maradt is a meccs végéig. A csapat magja elég keveset volt fenn a pályán. Már a meccs első felében kialakult egy 2-3 gólos különbség, ami végig meg is maradt. Az ellenfél csapatán látszott a lelkesedés, amit én nem a megszokott lelkesedéssel tudtam azonosítani, ha lehet ilyet mondani. Talán azért, mert a lelkesedés mellett valóban érezhető volt a kézilabda szeretete. Csapatunk nem játszott maximumon, és ez néha igen csak meg is látszott, bár nem az eredményjelzőn, inkább azokban a rövid periódusokban, amikor mindkét oldalon sorozatosak voltak a különböző figyelmetlen, technikai hibák.

Szokták emlegetni, hogy gyengébb ellenfél nehezebb játszani, mégpedig azért, mert könnyen belelassul a másik csapat a játékba, hiszen nem ugyanúgy fűtik magukat a játékosok, mint egy erősebb csapat ellen, lévén nem is ugyanakkora a tét. Plusz egy ilyen meccsen összeszedett sérülés a legrosszabb. Sokkal jobban vigyáznak magukra a játékosok, és általában az ellenfél játékosai is az erősebb csapat játékosaira.

Lassan csordogáló, „közép hőmérsékleten” játszott első félidő után 5:9-es eredménnyel vonultak szünetre a csapatok. Igen csak gólszegény volt az első félidő. Ritka az olyan eset, amikor a Veszprém 10 alatti lőtt góllal áll egy félidő után. Nos ez ilyen volt. Bár az ellenfél 5 gólja sem kecsegetető.

A második félidő elején a „nagyok” közül többen léptek pályára (Laci, Sulic, Chema, Momo). Momo folytatta a gólgyártást, amit az első félidő második felében elkezdett. Ez a félidő is hasonlóan csordogált, mint az első. Részletezni nem igazán szükséges. Az elején volt egy periódus, mikor picit bealudtunk, és a Sydney egymás után lőtte a gólokat, de gondolom senki sem aggódott túlságosan. Egy időkérés, és pár perc után, máris 5 gól volt a különbség, ami az utolsó tíz percben tízre dagadt, így jöhetett, az ismét lelkes magyar közönség részéről, a számolás. Aztán még dobtunk két gólt, így 17:29-es végeredménnyel zártuk a meccset.

Végeredményben szinte mondhatni kellemes felkészülés volt ez a mérkőzés a döntőre, amit előzetes reményeink ellenére nem a Barcelonával, hanem a Füchse Berlinnel játszunk (Berlin - Barcelona 26:25). Távoli, kedves rajongóink nem megilletődve, lelkesen, legjobb tudásuk szerint játszottak ellenünk, vigyázva játékosaink testi épségére. Úgy tűnt a mi fiaink is élvezték a játékot. Még olyan momentum is volt, amikor Laci „beszélgetésbe elegyedett” a falban Pierre Bonnin-al.

Bár volt pár picit idegtépő pillanat a meccsen, szerencsére semmi komoly baj nem történt. Gondolok itt arra, mikor Zeitzi szerencsétlen véletlen folytán „összetérdelt” az egyik ausztrál játékossal, és néhány pillanatra megfagyott a vér bennem, de szerencsére nem lett komolyabb sérülés a vége, később még játszani is visszatért. A védekezésünk ezen a meccsen jobban tudtuk hozni, bár voltak kisebb periódusok, mikor alábbhagyott az erő és a koncentráció, de ez véleményem szerint nem azt jelenti, hogy ne működne jól.

Összességében érdekes tapasztalat volt ez is. A játékosok biztosan tudnak ebből a meccsből is levonni következtetéseket, és azt hiszem nekünk szurkolóknak is egy nem mindennapi élmény volt ez. Nekem személy szerint nagyon szimpatikus volt az ellenfél csapata. Köszönjük a Sydney University Handball Club csapatának, és kívánjuk, továbbra is ilyen lelkesen játsszanak, és így szeressék a kézilabdát.

Szóval akkor döntőre fel! Holnap (09.10.) 19 órakor lépünk pályára, szintén az M4-en követhetjük a meccset.