Sokadik Veszprém-Szeged összecsapás után azt is gondolhatnánk, hogy ez is olyan „szokásosra sikerült”. A játék menete, ritmusa, és a végkifejlet is erre enged következtetni. Persze ez nem von le egy cseppet sem a meccs élvezhetőségéből. Ugyanúgy élveztük, szurkoltunk, ujjongtunk, és valójában mindezektől eltekintve, minden Veszprém-Szeged rangadó egy külön, egyedi fejezet.
A mérkőzés rögtön – egy kissé kérdéses – kiállítással kezdődött. Lacit küldték ki, jött a helyére Zeitzi. A helyzetből adódóan az első gól a Szegedé volt, aztán a második is, majd a kissé akadozó kezdés után működésbe lépett a veszprémi gépezet. Egyenlítés után, Mirko védésnek köszönhetően (is), már 3:2-re a Veszprém vezetett a 7. percben. Momo bombáinak, Mirko barvuros védéseinek, és a már most kőkemény falunknak köszönhetően nem kellett sok ahhoz, hogy kialakuljon a 2-3 gólos különbség.
A félidő második felében Ortega bevetette az újoncainkat is. Elsőre, érthető módon, kissé megilletődve játszottak, de úgy látszik jutott nekik is abból az erőből, ami berúgja a motort. Bár – ekkor még – saját gólig nem jutottak el, viszont összjátékkal összehoztak egy előkészítést, amit Nilsson gólra váltott. A félidő végére a 2-3 gólos különbség a 5 gólra dagadt, még az sem volt akadálya, hogy a szegediek egyik újonnan érkezett játékosa, Thiago Petrus, megszerezte első, aztán második gólját is.
A második félidőt így megnyugtató előnnyel kezdte a csapatunk. Mindkét oldalon kapuscsere történt, így nálunk Roli, míg a túloldalon Sierra nyújtózott a kapuban. Nálunk még Máté is pályára lépett, akiről mosolyogva nyugtáztam, hogy semmit sem veszített a lendületéből. A 33. perc egy igazi kavalkádot hozott. Roli hatalmas védése után, Momo lőtt távolról és azt védte Sierra, majd újból Roli védett, aztán rosszul passzolt a Veszprém, indult a Szeged, de ők is elpasszolták. Ezután Gasi volt az, aki „lenyugtatta a kedélyeket” és szépen a jobb felsőbe bombázott. Ezzel 18:11 volt az állás. Bár rögtön jött a válasz, az első tíz perc után már 6 gól volt az előny. Roli hetest (is) fogott, Gasi 6 gólos lett, Feci is pályára lépett a túloldalon, a bírók örülhettek pár kedves jelzőnek.
A félidő második felében jócskán aláhagyott a lendület. Csapatunk magabiztos előnye nem is adott okot arra, hogy a fiúk túlhajszolják magukat. A szegediek (is) talán kezdték érezni, hogy nem sok reményük maradt. Még a kommentátor szerint is „nyögvenyelősen” ment a játék. Azért az utolsó 10 perc is tartogatott számomra (és gondolom más szurkolótársak számára is) egy kis felháborodást. Bombac az 56. percben eljátszotta a hattyú halálát, ami valójában nem is számára eredményezte a legrosszabb végkimenetelt, hanem Lacinak, akit emiatt kiküldtek két percre. Persze, ahogy elhagyta a pályát, Bombac azon nyomban fel is épült. Bár az utolsó öt percben egy góllal többet szerzett a Szeged, így is maradt tekintélyes előnyünkből, és 26:24-es végeredménnyel elhódítottuk a kupát.
A végső győzelemnek sok összetevő volt a kulcsa. A tény, hogy csapatunk magja, a már összecsiszolódott sor ma is remekül teljesített, és reményeim szerint, egész szezonban fog is, valamint kapusaink remek teljesítménye, no meg még az is, hogy az újoncok beilleszkedése is remekül alakul – no mindez fontos része a győzelmünknek. Öröm volt nézni. Nem szomorkodhatunk, sőt. Én örömködve, tele reményekkel, optimistán nézek az új szezon elé, mert azt látom, a Csapatomon, a fiúkon ,nem csak, hogy az eddig megszokott erőbedobással, hanem még elszántabban, még nagyobb energiabedobással készülnek a szezonra, hogy előrébb léphessenek, hogy nekünk szurkolóknak még több örömet szerezhessenek. Na hát így, nem is mondhatok mást a végén, csak hogy HAJRÁ VESZPRÉM!
