Elismerem, a Super Globe döntő nem úgy alakult, ahogy azt vártuk, de már eleve volt egy apróság, amit másképp szerettünk volna. Barcelonával akartunk döntőzni, de a Berlin (szintén egy góllal) legyőzte a Barcelonát. Már ekkor éreztem, hogy nem lesz könnyű ellenük, és nem is volt az.
Igen, kikaptunk. Igen, játszhattunk volna sokkal koncentráltabban, összeszedettebben is, viszont valószínűleg a fiúk tudják a legjobban, hogy mit nem csináltak jól, vagy mit kellett volna másképp, és bár mi szurkolók is csalódottak vagyunk, abban biztos lehet mindenki, hogy a fiúk nálunk ezerszer csalódottabbak. Ezért is nem kezdek bele abba, hogy ezt nem így kellett volna, inkább azt kellett volna. Eléggé felháborít így is, hogy ilyenkor valahogy sokan sokkal okosabbak (a kelleténél). Mindenki edzőnek, tanácsadónak vagy tudom is én minek képzeli magát. Nem! Nem kell. A Csapatunknak van edzője, másodedzője és vannak profi játékosai. Ők mindannyian tudják a dolgukat, hiszen nem véletlenül űzik ezt a sportágat évek óta. Ilyenkor a legkevésbé arra van szükségük, hogy mindenhol azt lássák, a szurkolók nem elégedettek velük. Higgye el mindenki, tudják ők maguktól is, mert azért dolgoznak nap mint nap, hogy nekünk örömet szerezzenek a győzelmekkel, a szép, látványos kézilabdával.
Ahogy a fiúk a pályán mindig mindent megtesznek, hogy nekünk örömet szerezzenek, úgy nekünk ilyenkor az a kötelességünk, hogy támogassuk őket. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem kell meglátni a hibákat, sőt. Egyszerűen csak nem kell a csapból is az folyjon, hogy mindenki előáll az okos ötleteivel. Reálisnak kell lenni mindig. Ez természetes, csak nem kell ilyenkor szerepváltásokba bonyolódni. Az edzők és a játékosok elemezik kellőképpen a történteket, és megtesznek mindent, hogy legközelebb ne alakuljanak így a dolgok, mi szurkolók meg maradjunk meg szurkolóknak, és támogassuk a csapatunkat a nehéz pillanatokban is, ne csak a győztesekben.
A meccsről csak annyit, hogy már az elején éreztem, nem úgy mennek a dolgok, ahogy szoktak, de persze pozitív gondolkodású ember lévén, bíztam abban, hogy összeszedik magukat a fiúk, de sajnos csak nem akart jönni az a fordulat. Már az elején kicsit idegesen kezdtünk, kapkodó volt a játék, és ez szinte végig érezhető volt. Viszont az is, hogy a fiúk akarnak, küzdenek. Mi sem bizonyítja jobban, hogy egy labdáért ugorva Zeitzi és Andreas csúnyán összefejeltek. Egy kicsit meg is fagyott s vér bennem. Szerencsére kemény legények, és mindketten talpra álltak.
A felemás első félidő után a második félidőre visszatérve is bíztam a fordulatban. És úgy is tűnt sikerül, mikor szinte egy perc alatt lőttünk három gólt, és vettük át a vezetést. De a Berlin mindig tudott fordítani. A végén már erősen idegbaj közeli állapotban voltam. Végül hosszabbításra mentettük a meccset, amit mi kezdtünk jobban, de a Berlin megint csak fordított, és bár a végére egy gól volt csak közte, az utolsó másodpercekben elpasszolgattak egymás között a berliniek, így övék lett a győzelem.
Mint mindig most is sok tényező játszott közre abban, hogy így alakult a meccs. Ebben biztos vagyok. Persze a dolgokat mindig több szempontból lehet szemlélni, és mondhatjuk azt például, hogy (Petr) Stochl nem is fogott ki jó napot, hanem mi nem céloztunk túl jól, de azért nem egy szép bombánk volt, amiket nem védett. Persze volt egy pár, amit igen. Ezért is mondom azt, hogy igen, Stochl épp ezen a napon fogott ki remek napot. Különben a mi kapusainkra sem lehet panaszunk.
Lehet bármit mondani, én akkor is kitartok azon véleményem mellett, hogy ez nem a világ vége, és inkább most jöjjön egy pofon, egy vereség, nevezzük akárhogy, mint amikor a győzelemnek nagyobb a tétje. Persze minden mérkőzés egy új kihívás, ezért mindegyiket úgy élik meg a játékosok (és mi is), mint egy új (győztes vagy vesztes) harcot, viszont éppen ebből kiindulva mondom azt, hogy előre kell tekinteni, hiszen éppen ma itt van az újabb kihívás, hazai pályán a Vojvodina ellen, és ez is nagyon fontos. Főleg úgy, hogy a fiúk testileg, lelkileg fáradtabbak. Sokkal jobban kell ilyenkor a szurkolás, a támogatás nekik. Szóval emberek, a CSAPATUNKNAK szüksége van ránk, úgyhogy támogassuk őket. Szurkolásra fel (akár otthon, akár a helyszínen). HAJRÁ VESZPRÉM! GYERÜNK FIAINK!
